Az iráni elnök szerint a nyugat nem tanul
2011.03.27. 22:51
Megismétli korábbi hibáit a nyugati koalíció a líbiai beavatkozás során - mondta Mahmud Ahmedizsenád iráni elnök, amikor fogadta a perzsa újév alkalmából a környező országok Teheránba látogató államfőit.
"Ahol szükségesnek látják, az Egyesült Államok és szövetségesei a despoták oldalára állnak, majd amikor szükségesnek látják feláldozzák őket saját érdekeikért" - célzott Moamer Kadhafira és a most ellene folytatott légicsapásokra Mahmud Ahmedizsenád. Bár a szövetségeseknek az iráni elnök szerint Irak és Afganisztán lakóitól és a háborúk során a nyugatiak ellen kialakuló gyűlöletből is lett volna módjuk tanulni, mégis megismétlik ugyanazokat a hibákat, mint korábban. "Különböző ürügyekkel ártatlan civileket bombáznak, és lerombolják más országok infrastruktúráját, csak hogy uralkodhassanak" - mondta a keményvonalas politikus, aki szerint a nyugati hatalmak csak olcsó energiaforrásokat akarnak maguknak biztosítani, ezért háborúznak Líbiában is.
A Nowruz, a perzsa újév megünneplésére Teheránba érkezett Dzsalal Talabani iraki, Hamid Karzai afganisztáni, Emomali Rakhmon tádzsik, Szerzs Szargiszjan, örmény és Gurbanguli Berdimuhamedov, türkmén államfő. A perzsa újév során egyébként a télből a tavaszba fordulást ünneplik.
(MTI)
|