Becsület Napja - Kitörés Emléktúra a Magyar Nemzeti Közösségek Tanácsa beszámolója (2011.02.19.)
2011.02.19. 09:15
Az Egységes Magyarország Mozgalom szervezésében került sor immár második alkalommal arra a megemlékezésre, mely a katonai helytállásról, becsületről, hazafiasságról szól.
A Becsület napja rendezvény nem a várban, nem a városban, nem közterületen lett megrendezve. Ennek ellenére idősek, nők és gyerekek is nekivágtak az útnak. A gyülekezési pontról több szervezet bajtársaival együtt gyalogosan tettük meg a kb. másfél órás távot, mely elvezetett arra a tisztásra, ahol méltóképpen emlékezhettünk az 1945. február 11-i kitörés Hőseire. Közel 300-an gyűltünk össze, rend és fegyelem uralkodott végig. Sötét volt mire elkezdődött a tiszteletadás, elhangzottak a beszédek. Elsőként az MNA részéről Ifj. Győrkös István beszélt a hazájukért áldozatot hozó Hősökől, majd Barkai Roland az EMM vezetője fejtette ki az ünnep szellemiségének mondanivalóját, valamint megerősítette bennünk a hitet, hogy a magyarságnak küldetése van. Ezután elsőként a Magyar Nemzeti Arcvonal díszegysége helyezte el a kereszt előtt a koszorúját, majd követték őket a megemlékezésre érkezett nemzeti szervezetek, köztük a Magyar Nemzeti Közösségek Tanácsa, valamint a határainkon túlról érkezett delegációk és a civil hozzátartozók.
Végül közösen mondtuk el a Miatyánkot. Felemelő érzés volt a hideg szélben állva, a csillagok és a szertűz fényénél látni, tapasztalni az összetartozás erejét. Átérezni az ünnep szellemiségét, látni a a határokon is átnyúló egységet.
Este 8 körül több, mint 100 fővel megindult a túra, mely a kitörés útvonalát követte. Az első 10 km után lett volna lehetőség arra, hogy aki nem tud továbbmenni, visszakísérik a szervezők. Senki nem jelentkezett, így a teljes csoport továbbindult. Az út végig jó hangulatban, beszélgetésekkel, ismerkedésekkel, énekléssel zajlott le. Észrevétlenül telt az idő. A nehéz terepviszonyokat leküzdve 2 sebesültet kivéve teljes létszámmal érkezett meg hajnalban a mányi emlékműhöz a csoport, ahol gyertyagyújtás után felsorakozva közösen énekeltük el a Szózatot.
Lélekben megerősödve, felejthetetlen élménnyel tértünk haza.
Németh Judit - Magyar Nemzeti Közösségek Tanácsa
|