Nőt is bántalmaztak Sárváron a korcsok (2010.12.13.)
2010.12.13. 10:13
Szombaton éjjel Sárváron a Nagyvárad utcában lévő söröző előtt az utcán hárman belekötöttek egy társaságba.
Egy sárvári lakos telefonon hívta a rendőrséget szombaton éjjel, hogy az egyik sörözőnél verekedés történt. Éjjel háromnegyed tizenkettőkor hárman sétáltak a Nagyvárad utcán, majd egy három fős roma (Kuruc.info: a származás megnevezése az eredetiben; kiemelés tőlünk) társaság jött velük szemben, akik előzőleg a sörözőben voltak.
Mikor találkoztak - minden előzetes szóváltás nélkül - az egyikük a hölgyet szidalmazta, majd leköpte (Kuruc.info: ez ennél az ember alatti létformánál amolyan nemzeti sport...), társa pedig meglökte, míg a bejelentőt megrúgták és hangosan szidalmazták - tájékoztatta portálunkat a Vas Megyei Rendőr-Főkapitányság Ügyeletvezetője. A harmadik roma ezután „elhúzta a két társát” és a helyszínről a Kanizsai utca irányába távoztak.
A személyleírás alapján a rendőrök a Kanizsai utcában igazoltatták a három személyt. Később kiderült, hogy a verekedést 2 sárvári lakos követte el, a harmadik társuk csak tanúja volt az eseményeknek. A helyszínen elfogták őket, majd előállították a Sárvári Rendőrkapitányságra garázdaság vétségének megalapozott gyanúja miatt - közölte a rendőrség.
(Vas Népe)
|