2010-ben nem oltatni luxus? (2010.12.11.)
2010.12.11. 15:09
naturhirek.hu
A fenti címmel jelent meg egy főműsoridőben sugárzott társadalmi célúnak álcázott gyógyszerreklám a kereskedelmi és a közszolgálati televíziókban. A pénzt erre a Valóságunk Alakítása Napról-napra (VAN) Alapítvány adta. Ez az alapítvány pénzeli többek között a HPV vakcina eladási propagandáját is. A beszélj róla anyukáddal reklámok is az ő termékük.
Aki látta őket, az felismerheti a hasonlóságot. Úgy próbálja eladni a vakcinát, hogy lelkiismeret furdalást ébreszt azokban, akik gonosz módon megtagadják maguktól vagy lányuktól a védőoltást és végveszélybe sodorják a bolygón élő összes embert a felelőtlenségükkel.
Szeretném egy érdekes vizsgálat eredményével elbizonytalanítani azokat, akikhez ez eljut.
A magyar statisztikai adatok nem megbízhatók, de az USA-ban tavaly a terhes nők felét beoltották a H1N1 kampány során. Ennek mára már megbízható eredménye van, amit a minap nyilvánosságra is hoztak. Az adat elsőre megdöbbentő. A vetélések száma több mint 700%-al nőtt meg a korábbi évhez viszonyítva a beoltott nők körében.
Az alább megjelent tanulmány szerint azoknak a nőknek, akik csupán a szezonális influenza elleni oltást kapták meg, azoknak háromszor, míg kombinált (h1n1 vírust is tartalmazó) oltást megkapók esetében tízszer volt nagyobb a vetélések száma a korábbi években mért értékeknél.
Az amerikai járványügyi hivatal (CDC) szerint ez nem lényeges, és a változatlan formában kiadott 2010/11-es védőoltást ismét minden korosztálynak és embercsoportnak egyformán ajánlja.
Nincs ez másként kis hazánkban sem. Nálunk még azt a lazaságot is megengedjük magunknak, hogy a tavalyi lejárt szavatosságú oltások határidejét adminisztratív meghosszabbítjuk és eladjuk a kismamáknak. Ugye? Mégsem dobhatjuk egyszerűen a szemétbe.
A dokumentumból kitűnik, hogy összességében a vakcina alkalmazásával összefüggő magzati elhalás nőtt 2440 százalékkal 2009-ben az előző évekhez képest, ami még megdöbbentőbb, mint a vetélés statisztika, ami csupán 700 százalékosan nőtt meg.
Eközben a közvéleményt olyan reklámfilmekkel sokkolják, amiket a minap láthattunk a tévében.
Kinek jó ez?
Forrás: H1N1 mellékhatások
A H1N1 oltás és a terhesség. Akarsz velem vetélni?
|