A Magyar Nemzeti Arcvonal fiataljai közel három esztendeje vesznek részt magyarországi várromok felújítási munkálataiban. Erről a tényről eddig csak nyomtatásban megjelenő hírlevelünkben számoltunk be, de a 2010. esztendő zárásaként néhány mondatban és képpel pótoljuk eddigi hiányosságunkat.

Történelmünk sajátossága, hogy Magyarországon alig maradt ép állapotban néhány vár. „Vár állott, most kőhalom…” – írta már a XIX. század közepén Kölcsey Ferenc is. Szinte mindegyik büszke várunk romokban hever és csak egy-két szerencsés várrom rendbe tételére áldoz az állam. „Nincs pénz!” – hangzik az elcsépelt szállóige. Na persze. Inkább akarat, az nincs. Az élet minden területét átitató közömbösség és igénytelenség torát üli az országban. Túráink során ahol lelkes magyarokkal találkozunk, mindenhol felajánljuk a segítségünket és ahol szükség van munkáskezekre, ott lehetőségeink szerint segítünk. Elsősorban a fizikai munkában, de emellett anyagi hozzájárulásokkal is.

Aki még nem vett részt ilyen munkában, annak elképzelése sincs arról, milyen felemelő érzés egy várban dolgozni: akár omladékot csákányozni és rég a föld alatt lévő falakat megtalálni, majd az átdolgozott nap után nyugovóra térni a várhegyen, a hálózsákban. Régi gyerekkori álmok válhatnak itt valóra. Aztán a másfél-két végigcsákányozott, átlapátolt munkanap után hazatér az ember derekasan elfáradva, de már akkor alig várja a következő alkalmat, hogy megint mehessen. Önkéntesen, társadalmi munkában. S mindezt miért? Mert jól esik, hogy ebben a leépült, nyomorult világban elmondhatjuk magunkról, hogy csináltunk valami nagyszerű dolgot, aminek látszata is van. Nem csak szövegeltünk, okoskodtunk, vitatkoztunk, hanem dolgoztunk.

Mióta belekezdtünk ebbe a munkába, sokszor, sokfelől hallottuk (még hozzánk közel álló körökből is), hogy „de jó nektek, hogy ilyen sok szabadidőtök van! Ha nekem ennyi szabadidőm lenne…” vagy: „semmi értelme az egésznek!” De elhangzott már az is, hogy „én ugyan nem megyek más várát építeni!” Ez a jellemző társadalmi hozzáállás. Itt lenne pedig az alkalom, hogy az ember tevőlegesen is cselekedjen valamit a magyarság javára. Nem csak interneten vagy szóban vitatkozva lehet hirdetni, hogy ki mekkora hazafi: be lehet állni a sorba és dolgozni. Ott mindenki megmutathatja, hogy ki mit tud, ki mit bír, ki mire képes. Nem elméletben, hanem a gyakorlatban. Ezért is nem vesznek részt tömegek az ilyen munkálatokban, hiszen ez kemény fizikai munka szerszámmal a kézben, mindezt pedig önköltségen.

Emlékeztetőül: a HUNGARIZMUS alapja a MUNKA, az ÉPÍTÉS. Célkitűzése pedig a MUNKÁSÁLLAM, ahol mindenki dolgozik: a potyautasoknak, lógósoknak, munkakerülőknek, lustáknak pedig nem osztanak lapot, elméletben bármilyen nagy hazafinak is gondolja magát az illető. A nagy dolgok eljövetele előtt pedig kicsiben is ki kell próbálni, amiről beszélünk.

A téli szünet után tavasszal ismét indulhat a munka! Mi ott leszünk.

Berényi Sebestyén – Jövőnk.info