Az úgynevezett Remény Házak a tervek szerint a Kárpát-medence szórványvidékein fognak létrejönni, azzal a céllal, hogy összefogják a szétszóródva vagy éppen szigetként élő magyarokat azokon az elszakított területeken, ahol már kisebbségbe kerültek a nemzettársaink.
A Remény Házak otthont adnak helyi fiatal magyar családoknak, akik gyermekeket vállalnak, továbbá a helyieknek ingyenes könyvtárként, internetkávézóként, moziként, sporttevékenység végzésére is alkalmas bázisokként funkcionálnak. A cél a nemzeti azonosságtudat megőrzése, fejlesztése, erősítése és a magyar fiatalok közötti kapcsolatteremtés, megelőzve az asszimilációt. Ezt a célt szolgálja az is, hogy a Remény Háza másik felében autentikusan, búboskemencével, száz éves eredeti bútorokkal berendezett és eredeti formájában felújított vályogház áll, amely fogadja a világ minden részéről oda érkező, nyugalomra vágyó magyarokat, akik innen felfedezhetik az elfeledett délvidéki tájat, ősi történelmi emlékeinket, különös tekintettel a Torontáltorda közelében álló Árpád-kori aracsi pusztatemplomot. Nincs messze azonban a nándorfehérvári vár vagy éppen Törökbecse sem, ahol a Bánság egyetlen Hungária-szobra áll.
A március 15-i házszentelésen Torontáltorda katolikus plébánosa, Bogdán József atya saját hazafias versét szavalta el, majd felszentelte az első Remény Házát. Az avatót biztonsági okokból előzetesen nem hirdették meg, így a beszédeket egy mindössze 30-40 fős, főként helyi (délvidéki) vármegyésekből álló közönség hallgatta. A reggel 8 órakor kezdődő bensőséges ünneplésen meghívottként megjelent Vona Gábor, a Jobbik elnöke, aki hajnalban autózott Torontáltordára, hogy délután már részt vehessen a budapesti nagy rendezvényen.
Őt követte a HVIM másik stratégiai szövetségese, a délvidéki Magyar Remény Mozgalom (MRM) nevű párt elnöke, a délvidéki Magyar Nemzeti Tanács tagja, László Bálint. Végül a Remény Háza-program megálmodója, Toroczkai László szólt az egybegyűltekhez. Tőle egyébként azt is megtudtuk, hogy az első Remény Háza kizárólag magánszemélyek és a mozgalom tagjainak hozzájárulásából épült, egyetlen fillér állami vagy párttámogatást sem vettek igénybe, ráadásul a szerb hatóságok a szabad mozgásukban is korlátozták őket. Vona Gábor jelenléte azonban biztosíték lehet arra, hogy a Jobbik is a nemes ügy mögé áll (az már csak hab a tortán, hogy a Fidesz-kormány pedig Megmaradás Háza-program néven éppen most kívánja lemásolni a Remény Háza-programot), így a jelek szerint megvalósul az egész Kárpát-medencére kiterjedő hálózat. Egy álom valósággá válik.
(Kuruc.info)