A gépnek, amelyről azt gyanítja Ankara, hogy fegyvert szállít, Diyarbakir város repülőterén kellett leszállnia - jelentette a Dogan hírügynökség, amely szerint azonban az üggyel kapcsolatban egyelőre sem a török külügyminisztériumot, sem a katonai hatóságokat nem tudták megszólaltatni.
Biztonsági források szerint az intézkedést a külügyminisztérium utasítása alapján hajtották végre. Egy másik forrás úgy tudja, a gépen gyaníthatóan nukleáris fegyverek vannak. A gép átvizsgálása folyamatban van.
(MTI)