Magyarország nem válhat zsidó hódoltsági területté!!! (2011.03.06.)
2011.03.06. 11:08
Isaszegen nemzeti radikálisok tüntettek Magyarország izraeli felvásárlása ellen. Mindannyian utaltak arra: Magyarország nem válhat zsidó hódoltsági területté.
Isaszegen demonstráltak nemzeti radikálisok Magyarország izraeli felvásárlása ellen. A tüntetés helyszínén egy időben tartott Izrael-barát rendezvényt tartott az Evangéliumi Pünkösdi Közösség helyi gyülekezete. Meghívójuk szerint, együtt áldják Izrael Istenét, és Izraelt, Isten választott népét. A rendezvényt erős rendőri biztosítás övezte, kordonnal zárták el a demonstrálókat, ugyanis az Evangéliumi Pünkösdi Közösség vendégeként megjelent a helyszínen Aliza Bin-Noun, Izrael magyarországi nagykövete.
Az isaszegi Jobbik rendezte demonstráción Bertha Szilvia, országgyűlési képviselő emlékeztetett: az Evangéliumi Pünkösdi Közösség meghívóján ez állt: „Az ország, melynek nemcsak múltja, hanem jövője is van. Ez Izrael.” A nemzeti radikális képviselő hangsúlyozta, nehezményezi, hogy Magyarországhoz fűződően, amelyre mindez hatványozottan igaz, miért nem hangzik el ez a kijelentés. Miért csak „Isten választott népe” tudhat magának biztos jövőt? A képviselő egy barátja levelét felolvasva kényes pontra tapintott. Ha Izrael valóban bírja Isten áldását, akkor miért nyomorítja meg brutális módon, gyilkolja és üldözi a palesztinokat?
Bertha Szilvia végül elmondta: a nemzeti radikálisok nem antiszemiták, csak szeretnék megőrizni a magyar nép kultúráját, földjét és örökségét.
Hegedűs Lorántné, a Jobbik országgyűlési képviselője beszédében párhuzamot vont a palesztin és a magyar sors között. Egy térkép segítségével bemutatta, hogyan foglalták el folyamatosan Palesztinát a zsidók, és hogyan fogyott a palesztinok lakta terület körülbelül az egytizedére 1917-től napjainkig folyamatosan. Hozzátette: ahol, és ahogy most a palesztinok élnek, az nem más, mint a világ legnagyobb koncentrációs tábora. A saját hazájukban a zsidók terrorizálta emberektől elvették ingatlanjaikat, sátortáborokban élnek, élelem- és vízhiány van Palesztinában. Hegedűs Lorántné kiemelte: mi is ide fogunk jutni, ha nem teszünk azonnal valamit. Ezzel kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy áprilisban, eladósodottságuk miatt, egymillió magyar ember kerülhet utcára a kilakoltatási moratórium lejárta után.
A nemzeti radikális képviselő elmondta: a magyarországi ingatlanbefektetések túlnyomó többsége mögött izraeli befektetési csoportok állnak. Egyre nagyobb számban érkeznek és telepednek le hazánkban hasonló körök. Végül megjegyezte: az Evangéliumi Pünkösdi Közösség rendezvénye egyrészt nem más, mint egy olcsó provokáció, hiszen a szervezők tudták, hogy a nemzeti radikális oldal felháborodik, és ez jó alkalom lesz a zsidóknak, hogy megint antiszemitizmust kiáltsanak. Másrészt pedig üzleti érdek, hiszen azon kívül, hogy aranyat lehet venni az eseményen, az egyik előadó Ariel városából érkezett, ahová egy hotelbe invitál új vendégeket. Hegedűs Lorántné végül elmondta, parlamenti munkája során azon lesz, hogy Magyarország ne legyen zsidó hódoltsági terültet.
Ifj. Hegedűs Loránt a rendezvényen kijelentette: „Én szeretem Izraelt.” Ám rögtön hozzátette: azt az Izraelt szereti, amely nem zárja gettóba lakosait, amely nem egy szenvedéskultúra tőkésítésével kívánja rendezni viszonyait más népekkel. Elmondta: megcsaltnak és kiraboltnak érzi magát a magyar nép.
A lelkész szerint a legrosszabb történik, ami történhet, hiszen a lelkünket akarják elrabolni, ki akarják lúgozni a tudatalattinkat. Megjegyezte: a zsidóság nem töltötte be a szeretet parancsolatát. Ifj. Hegedűs Loránt hangsúlyozta: ha van nép, amelynek dicső múltja van, az nem más, mint a magyar. Végül arra kért minden jelenlévőt, hogy képviselje azt a kiválasztottságot, amelyet a keresztény hit hirdet.
(Barikád)
|