Kadhafi és családja, valamint a felső vezetés tagjai titkos föld alatti bunkerekben rejtőzködnek. Kadhafi már hetek óta komolyan készült a nyugati hadműveletre, ezért a harci helikoptereket és szárazföldi erőket sivatagi fedezékekben rejtette el, hogy minimalizálja sebezhetőségüket.
Ezzel egy időben az al-Dzsazíra katari hírtelevízió arról számolt be, hogy a Kadhafihoz hű erők nehéztüzérséggel lövik a lázadók keleti fellegvárát, Bengázit. Több lakos a mecsetekbe menekült.
Miszrátai lakosok beszámolója szerint a nyugati harci gépek a várostól 7 kilométerre fekvő légi támaszpontot támadták, ahol a kormányerők vetették meg lábukat. Cáfolták az állami televízió azon jelentését, hogy a vadászgépek polgári célpontokat és üzemanyag-tározókat támadtak meg a városban. A Kadhafihoz hű erők egy része röviddel a légicsapások megindulása előtt elmenekült a körzetből.
A Tripolitól mintegy 200 kilométerre keletre fekvő várost két hete kerítették be a kormányerők. Szombaton kilenc ember vesztette életét a kormányerők támadásainak következtében. A kórházban már nem tudnak műtéteket végrehajtani, mert nincs érzéstelenítő szer. A súlyos anyagi károkat szenvedett városban három napja nincs vízszolgáltatás sem.
(MTI)