Az előterjesztésben utalnak arra, hogy a fejlesztés jelentős hatással van a környező városrész közműhálózatára is. Egyúttal jelzik, hogy az önkormányzat által tervezett műszaki megoldás „a későbbiekben lehetővé teszi a jelenleg számos problémával terhelt győrszentiváni közműhálózat tehermentesítését, korszerűsítését, üzembiztonságának növelését, emellett megfelelő alapot teremt Győrszentiván városrész csapadékvíz-elvezetési problémáinak megoldására is”.
A már most is túlterhelt vízhálózat kiváltására olyan új vonalat építenek ki, amely Győrszentiván ellátásához is hozzájárulhat, a szennyvízelvezető-hálózat kiépítésénél pedig figyelnek arra, hogy azt össze lehessen kötni a településrész rendszerével, amely csapadékos időben már így is túlterhelt. Az új csatornaszakasznak köszönhetően csökken a dél-nádorvárosi átemelő terheltsége, és jelentősen lerövidül a szennyvíz eljutásának ideje a szennyvíztisztító telepre, ahová jelenleg mintegy 13 kilométer megtétele után, Győr város csatornahálózatát megterhelve kerül – olvasható a Borkai Zsolt (Fidesz–KDNP) polgármester által előterjesztett anyagban.
Javuló gazdasági helyzet
A program kitér arra is: a fejlesztések keretében megvalósul az Audi gyárterületét három oldalról határoló kétszer egysávos közvilágítású önkormányzati út is. A fejlesztési terület északi határán futó út mentén új kerékpárutat építenek. E munkálatok becsült értéke bruttó 900 millió és 1,1 milliárd forint között van. A bővítés eredményeként 1,8 százalékkal nőhet Magyarország bruttó hazai terméke (GDP), a magyar állami költségvetés bevételei pedig csaknem 20 milliárd forinttal emelkedhetnek. A beruházásnak köszönhetően jelentős mértékben javulni fog Győr, illetve a környező települések munkavállalóinak munkaerő-piaci helyzete, emellett a város infrastrukturális és gazdasági adottságai. A beruházás várhatóan számos új vállalkozás alapítását, letelepedését eredményezi, amelyek kedvezően befolyásolják Győr gazdasági helyzetét – áll a dokumentumban.
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter január 27-én, kormányszóvivői tájékoztatón jelentette be: Brüsszel kiemelt közérdekre hivatkozva a Natura 2000 program keretében jóváhagyta az Audi győri beruházásához szükséges terület átminősítését, amely így szabaddá vált. Leszögezte: ezzel a döntéssel elhárult az akadály az Audi óriásberuházása elől. A miniszter felidézte: az Audi csaknem egymilliárd eurós beruházással teljes vertikumú gyárat hoz létre Győrben, ezzel közvetlenül 1800 új munkahelyet teremt és 15 ezer család megélhetését biztosítja; 2013 második felétől, a gyár teljes kapacitású működésétől kezdve napi 500 autót gyártanak majd.
(MTI)