Saját pártja is leszavazta a kommunista "megyésítést" oltalmazó Lázárt
2011.03.29. 16:02
Az alkotmányügyi bizottság kormánypárti és jobbikos tagjai kedden leszavazták azt a módosító indítványt, amely törölte volna az alaptörvény tervezetéből a vármegye kifejezést, és meghagyta volna a most használatos elnevezést. A parlament ezek után már nem szavaz a kérdésről, marad a vármegye elnevezés, amelyről egy belső pártfórumon Orbán Viktor is azt mondta, nevetséges lehet. (Vármegyéink térképe nagyobb méretben itt érhető el.)
Az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága keddi ülésén nem támogatta azt a Lázár János és Harrach Péter frakcióvezetők által hétfőn benyújtott módosító indítványt, amely elhagyta volna a vármegye kifejezést az alaptörvényből, és a jelenleg is használatos megye kifejezésre cserélte volna. A Fidesz és a KNDP frakcióvezetőjének módosító indítványának indoklásából nem derül ki, hogy miért, az ugyanis csak egy mondat: "A módosító javaslat a megye hatályos elnevezésének fenntartására tesz indítványt."
A keddi alkotmányügyi bizottsági ülésen az előterjesztők nevében beszélő fideszes képviselő, Gulyás Gergely támogatta az indítványt, de a kormánypárti képviselők többsége és a Jobbik képviselői rövid vita után elvetették azt. Mivel a módosító javaslat a bizottság egyharmadának támogatását sem kapta meg, nem is fognak róla szavazni a parlament plenáris ülésén, azaz marad a benyújtott tervezetben szereplő vármegye kifejezés.
Az Origó információi szerint a kérdésben vita volt a vasárnapi elnökségi ülést követő hétfői frakcióülésen is, ahol több képviselő "a közigazgatási elnevezéséhez tapadó negatív érzésekre figyelmeztetett". Lázár János frakcióvezető például úgy érvelt, hogy "annak feudális, elnyomást idéző jelentései a jobbágyság és a cselédség leszármazottaiban rossz emlékeket keltenek". Az Origó korábbi információi szerint egy fideszes frakcióülésen maga Orbán Viktor is felvetette, hogy a vármegye név használata esetleg nevetséges lehet.
A bizottság többsége támogatta Ivády Gábor független képviselő módosító javaslatát, amely szerint az állam zászlaján szerepel Magyarország címere, a piros-fehér-zöld, címer nélküli zászló pedig a nemzet lobogója.
(Origó nyomán Kuruc.info)
|